06
okt
Szülinapi Luka Enikő és Kurt Taschner.
Akad olyan évforduló, amelyet úgy kell ünnepelni, hogy az évtizedek elsuhanásával, az időskori demeciánkkal küszködve is tudjunk róla többórákat mesélni otthonunk tornácán a hintaszéket nyiszogtatva. Boldog 40-et Zsófi és Péter!

Zsófi és Péter barátunk borszerető, jókedélyű, vidám felnőtt emberkék. Ezen tulajdonságaikat gyakran tapasztalva (mindet, nem csak az elsőt), nem nagyon volt nehéz dolga kicsiny társaságunknak azzal, hogy mi legyen az a vezérszál, amin át tudjuk őket lendíteni a negyedik x küszöbén. Már csak azt kellett kitalálnunk, hogy ezt hogyan és mint tesszük meg. De ebben nagy szerencsénkre segítségünkre kelt Ági barátunk, aki az idejét, telefonját, kontaklistáját fáradhatatlanul használva megtett nekünk gyakorlatilag mindent. Így nem is nagyon kellett mással foglalkoznunk 2011 utolsó szeptemberi péntekén csak azzal, hogy autóba vágjuk magunkat, valahol felszedjük a semmiről sem tudó ünnepelteket és elautózni Zsirára, a Napvirág Panzióba, ahol még bundás kenyeret is lehet kapni reggelire. Vártak minket szeretettel, szép szobával, reggelivel, pingpong asztallal, biciklivel, jótanácsokkal, summa summarum a hely egyszerűen ideális volt arra, amit terveztünk. Kényeztetni szerettük volna nagyon az öregeket, ettünk vacsira kemencés csülköt meg rétest meg egyebeket, ittunk vacsira körte és másmilyen pálinkát, aztán a kaja mellé bort is, mert hát valamivel le kell vezetni. És terelni is kellet, mivel Zsófiék még mindig nem tudták, hogy miért is cipeltük el idáig őket. Aztán fél nyolc körül leesett nekik, meg ők is majdnem a padukról. Luka Enikő libbent be számukra elég váratlanul az étkezőnkbe majd széles mosollyal kívánt boldog szülinapot nekik, az őrá annyira jellemző természetes bájával. A szülinaposok álla a padlót söpörte hirtelen, zavarukban kissé ide-oda rebbent szemük világa, pedig Enikő tényleg ott volt előttük és ha már ott volt, hozott is meglepit kartonszámra. Ki is pakoltunk gyorsan, kerítettünk poharat és kóstoltunk, ahogy illik. Hat tétel került a poharakba, miközben Enikő mesélt magáról, borvidékről, békákról, Lovassyról és sok minden másról, elsősorban kitartásról. Arról, hogyan is vette át hirtelen elhunyt édesapjától a szőlőt, hogyan kellett gyakorlatilag az alapoktól végigküzdenie és kitanulni a zöldmunkától elkezdve a hordómosáson át a borkészítésig mindent, miként kellett megküzdeni az évjáratok darazsaival, lisztharmatával, jegével és a többi szőlőcsúnyítóval. Meg arról is, hogy miért is igazán szép az, amit csinál: látni a szőlőt nőni az első metszéstől, figyelni a fürtök érését, a palackcímkék lassú fejlődését (idén már csillagok is vannak a Kékfrankoson ám!), a Fertő-tót, pihenni a 2007-ben felépült fertőrákosi pincében és a Turánt. Mert már az is van ezen a 2,7 hektáron, jó is volt 2009-ben, tavaly nem lett, idén újra lesz, úgyhogy valahogy megint arrafelé kellene kanyarodnom a pont jó időben, amikor még akad belőle. Közben pedig tettük a dolgunkat mi is: kóstoltunk. A 10-es Kékfrankossal kezdtünk, az évjárathoz képest becsülendőt sikerült kihozni belőle, kicsit vékony, kicsit zöld de hát az az év senkinek sem a szíve csücske. Enikő egyik nagy büszkesége a Zweigelt, ezen sosem csodálkoztam, most sem hazudtolta meg önmagát. Nem igazán értem, miért nem bíznak a fajtában, megfelelő hozamkorlátozással meg törődéssel igen is lehet belőlük hatalmas borokat készíteni. Nem 2010-ben, de a kilences az fenomenális volt. A tízes Pinot Noir hozta önmaga és a pince stílusát könnyedre hangolt, jól iható tétel került ki az évjáratból. A 10-es Madárlátta Merlot-n is érezni lehetett az évjárat búját, de attól függetlenül szerintem ez sikerül a legjobban közülük. Egy kilences Cabernet Sauvignon-al folytattuk a sort ez már más stílus: fűszeres, komplex, mégsem nehéz, nem telít, öröm minden korty. A 2008-as Szívhez Közel lett az utolsó tétel a kóstolón, ez a bor eddig is az egyik nagy kedvenc volt, ezután sem lesz máshogy. Kékfrankos és Cabernet Sauvignon házasítása, benne a nyolcas Kékfrankos gyümölcsössége, játékossága keveredik mesterien a Cabernet súlyosságával, komorságával. Gyönyörű tétel. Van egy olyan sajátos stílusa a Luka boroknak, amit nagyon nehéz megfogalmazni, de valahogy talán az áll a legközelebb hozzá, hogy egy kicsit olyanok, mint ő maga: játékos, vibráló személyiség mindegyik, mégis ott van bennük egy komoly, mély vonás is, amit egyszerűen nem lehet nem észrevenni. Jó volt találkozni velük is és vele is újra.

Mivel Enikőnek lassan mennie kellett így megköszöntük, hogy eljött hozzánk majd belülről könnyező szemekkel elbúcsúztunk tőle, a maradék palackokat pedig szabadrablásban végeztük ki. Aztán nyugovóra is térünk, mivel ajándékból másnapra is akadt még.

Szombat reggel keltünk, ettünk szokásos tüty-müty, Hétvezér-forrás, megint ettünk aztán pontban háromra estünk be a Taschner Borház Balfi úton található pincéjébe-feldolgozójába, all in one épületébe. Megmondom őszintén szkeptikus voltam a borházzal szemben, az eddigi tapasztalataim alapján egy korrekt, izgalommentes, jóárú borokat készítő, jómunkás pincészetnek tartottam őket. Ez nem sokat változott a kóstoló után sem, de valahogy azóta teljesen másként nézek azokra a jellegzetes 45 fokban elfordított négyzetcímkékre bárhol látom is meg őket. Meg a kulcstartómra is. Hogy miért? Mert megismerhettük a mögöttük álló embert, aki ugyanúgy tele volt meglepetésekkel azon az estén, mint egy Kinder tojás. Egy szokásos feldolgozó bejárással indítottuk a látogatást, megismerhettük a feldolgozás gyakorlati folyamatát, hallhattunk egy nagyon érdekes soproni borvidék bemutatást egy régi, XIX század elejei térképen prezentálva. Ezen a részén kezdtem el tépelődni magamban, hogy itt nem csak arról lesz szó, amire számítottam... Egy olyan embert hallhattunk már ekkor is, akinek minden szavából kiérződött a borvidék történelme, földrajza iránti elkötelezettsége, tudása, szeretete. Aztán felsétáltunk egy szépen kialakított kóstolóhelyiségbe, kiválasztottuk a borokat majd meglepő módon fogyasztani kezdtünk. Egy nyolcas Zöld Olivér (Zöldveltelini - Irsai szójáték) pezsgővel kezdtünk, nem vagyok a pezsgő híve, ezentúl sem leszek, de amit Kurt Taschnertől hallottam, attól meg én mentem át csodálkozóba. Egy félórás időtartam alatt úgy elmondta a pezsgőkészítés mindenét, hogy magamban esett le az állam: Brut, a szárazpezsgő nem is száraz, seprűeltávolítás, minőségi kategóriák, champagne, Méthod traditionelle, Blancs de blancs, szőlőfajták, technológiák, felszolgálás, egyszerűen full bemutatás. A pezsgő nekem teljesen rendben volt, természetesen a lányok még rendben levőbbnek találták, de hát ők már csak ilyenek, át is passzoltam az enyémet, hogy legyenek már még rendben levőbbek. A 11-es Irsaival folytattuk, érdekességképpen említem meg, hogy ez a bor volt az idei év második bora, ami kereskedelmi forgalomba került, az első mi más lehetne, mint az örökéletű, sosem változó, mindig kitűnő Varga Csabagyöngye. Teljesen rendben volt az Irsai, hozta az elvárhatót, kiugrottak a pohárból a szőlőszemek, annyira illatos volt, ropogós, friss, üde íz, hetyke savakkal. Remek indítás. Egy kilences Kékfrankos Classic-al folytattuk a sort, ami semmi meglepést sem hordozott magában, a klasszikus soproni kékfrankos összes jobb-rosszabb tulajdonságát hordozta, jó savak, kissé vékonyabb test, minden benne volt, amit az ötévnyi erdésztanonckodásom alatt megismertem a fajtától. A Pinot következett, jól iható bort ismerhettünk meg benne. Számomra ezután jött az este első jobban bejövős palackja, a hatos Cuvée Fidelissima, melyben már a nevében is hordozza a borász Sopronhoz való kötődését. Amolyan "mindent bele" házasítás ez öt különböző vörösből, nálam a Merlot vitte benne a prímet, jól húzó de még egy kissé karcos tanninokkal, hosszú utóízzel. Vevőbarát egy bor ez, kapjatok le valahol egy palackot a polcról, ha épp meglátjátok. Egy válogatott kékfrankos került még kibontásra, mely valahogy nekem kissé laposabbnak tűnt az előző meglepően izgalmasabb ízei után. Egy hármas Cabernet Sauvignon került még terítékre, fajtajelleges, szép tétel ez is, de valahogy mégis inkább a kedves kis küvémhez maradtam hűséges a kóstoló ezen, mint utóbb kiderült átmeneti végpontjához érve. Mivel ezután még többórányit beszélgettünk borról, Sopronról, emberekről, tanulmányokról, a pont jól látható Schneebergről a borásszal, mindeközben kifacsartunk minden palackból a maradék cseppeket a poharainkba, kulcstartót ütlegeltünk valami nem éppen erre a célra kitalált nagyobbfajta fűrészáruval, megnéztük a naplementét, meg hát még belefértünk abba is, hogy meglássunk jópár épp ébredező csillagot is már az esti égbolton. Nehezen, kissé mereven indult ez a kóstoló, ehhez képest hazafelé azon gondolkoztam, hogy az egyik legjobb volt, amin valaha résztvettem. Kurt Taschner személyében egy olyan embert ismerhettünk meg, aki nemcsak üzleti szempontból tekint arra, amit csinál, hanem teljes valójában kiáll a borvidék és a szőlő szeretete mellett. Természetesen gazdasági oldala is van ennek az egésznek, mint mindennek, amiből meg szeretne élni az emberfia, de ezt lehet úgy is csinálni, ahogy ő. No, nem dicsérem többet, menjetek el hozzá, hallgassátok meg, egy nagy élmény lesz nektek is, remélem.

Kissé lassacskán, de valahogy azért csak sikerült egy jó húsz perc alatt elbúcsúznunk, átmentünk még egy vendéglőbe enni-inni, legurult először egy mindig jól csúszó nyolcas Iváncsics Kékfrankos, majd egy évjárattesó Weninger Cabernet Sauvignon is levezetésként. Nem fejenként persze, hanem úgy össznépileg. Elfáradtunk, autóba ültünk, Istvánék megismerkedtek a helyi Polizei szigorúan büntető erőivel, de nem volt nagy gond, ők is négy keréken, sofőröstül gurultak el szállásig (a barátom esküszik, hogy a 11-es Irsai mentette meg a jogsiját, mivel csak az egy poharat kortyolgatta egész este a pezsgő után.)

Hát röviden ennyi fért bele egy jól kitalált soproni, szülinapi torta helyetti hétvégébe, nagyon köszönjük mindenkinek aki a szervezésben, lebonyolításban részt vett, elsősorban Áginak, aztán meg természetesen Enikőnek, aki bevállalta, hogy leautózik hozzánk egy kis borbemutatóra az éjszakában, és nem utolsósorban Kurt Taschnernek a mindenért. Menjetek, próbáljátok ki ti is. Rosszul nem jártok vele.

-v-

galé‚ria‚
A szülinaposok
innen - onnan
 
Szeptember közepétől forgalomba kerültek a szekszárdi palackokba letöltött tételek, így közelről is megcsodálhatjuk az egységes üveget, amelybe kizárólag kadarka, kékfrankos és bikavér kerülhetett.
Szélesíti képzési palettáját a Debreceni Egyetem.
Jó minőségű a termés, de az egyszerűbb borok nagy része Olaszországból jön majd - mondta a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára a 180 percben.
Csaknem kétszáz pincészet borait kóstolhatják meg a látogatók szerdától vasárnapig, a rendezvény középpontjában idén a fiatal borászgeneráció áll.