16
jún
Öt Rajnai
Öt Rajnai, 6 ember, néhány palack ásványvíz, rágcsa. Meg egy meleg szoba. A borokból volt, amit megkedveltünk. A helyiséget nem sikerült.

Fajtakostolóban résztvenni jó dolog. Először is azzal tudod tölteni egy hosszasabbra sikeredett szombat este középtáját, hogy több olyan dolgot csinálsz egyszerre, amit nagyon szeretsz. Barátokkal Parolázol, aztán Rajnaikkal folytatod. Beszélgetsz, hallasz furcsa otthoni takarítási szokásokról, újra emlékeztetnek az este folyamán arra, hogy mit felejtettél el megtenni már több éve, meg arra is, hogy nem mindig úgy emlékezel a megtörténtre, ahogy az ténylegesen lezajlott. És hogy miért éppen Rajnai? Miért ne? Szeretem a fajtát, a többiek is kedvelik, a múlt ködébe veszve sok kedves Rajnai bizsergette már meg nyelvünket, meg a kicsi szívünket, majd pusztított el csendben többtucatnyi agysejtünket. Nekem talán a legemlékezetesebb Rajnaim a Nyári Ödön féle ( ha jól emlékszem a 6-os ), a hegymagasi pincéjük lugasában ücsürögve , bambulva a Balaton látható szeletére. Aztán még ott van Bussay mester 6-7-8-as bora, sajnos a 9-es nem jött be annyira. Légli Ottót természetesen nem feledhetem ki ebből a felsorolásból, a 7-es Gesztenyése talán máig a legszebb, amit kóstolhattam ebből a fajtából.
Egyszóval a feladat adott volt, az ilyenkor megszokott menetrend szerint mindenki beszerzett egy palackot, megpróbáltuk valahogy ideál hőmérsekleten tartani őket, ami nem volt könnyű feladat a dögmeleg szobában. Tudom, hogy az ilyen beduinbarát nyári estén már inkább a gangon, a kertben vagy mindegyhogyhol csak ne otthon kellene fröccsözni, de hát most csak ez volt. A boroknál reménykedtem, hogy nem lesz átfedés, de ezt az akadályt is könnyen vette kicsiny csapatunk, meg hát Budapest beszerzési forrásai is szélesek. Határtalannak azért nem nevezném, mivel nekem csak a harmadik szakboltban sikerült egy jófajtának gondoltat találnom. A sorrendet csak Adri ismerte, mivel volt olyan kedves és a többiek számára örömteli egyest volt képest dobni a húszoldalú sorsolókockánkkal.

Távolról sem tartjuk magunkat profi kóstolónak, az ilyen esték arra jók tökéletesen, amire kitaláltuk őket: megtudni azt, hogy melyik az a bor, amit legközelebb már rezzenéstelen KFT fejjel emelünk le egy polcról. És én most nagyon mellényúltam, sajnos. Rajnaival is, meg a welcome drink Parolával is. Az utóbbival nem annyira, de ideálisnak semmiképpen nem nevezném. No mindegy, késő bánat, lássuk hát a kóstolás jegyzeteit:
 

1. Pannonhalmi Apátsági Pincészet Rajnai Válogatás 2008 ~2700 Ft. Bortársaság
Adrikó + Stáczi
Ízlik. Savanykás íz, illata szellőztetésre javul. Ízer eléggé intenzív, szép. a végére nem mond semmit sem. Savas. Adri: Jó, nem rossz... A vége is lehetne olyan, mint az eleje. Szépségkirálynő nem lenne... Fröccsben sem jobb... 6p. 1500 Ft.
Ági
Savas. Száraz. Kellemes az illat. Nem karakteres az íze. Szájban kellemes, de utána savanyú utóíz. 5p. Becsült ár: 2500 Ft. Amit adnék érte: 900 Ft.
Péter
Olyan, mint Nyári Ödön Olasza, de vékonyabb, túl savas. Kb 5 perc után összállt. 90 perc után még jobb. Bott Frigyes után vékony. 6p. 1800 Ft.
Valuka
Szép, kissé zárkózott, egyenes illat. A korty eleje játékosan elegáns, a közepe eszement savas és kesernyés. Hoszzú és savanykás utóélet. De a hordóhasználat az szép. Már az illatban is. Jó érett anyagból van ez 6p. 1500 Ft.
Zsófi
Savanykás ízhatás, savtúltengés. 5p. 1500 Ft.

2. Maurus Rajnai 2007 ~1500 Ft. valami szakbolt
Adrikó + Stáczi
Illat: enyhén izzadt férfi felsőtest. Kellemes, gyengéd, itatós. Stáczi: Határozottan kellemes, ízletes, finom. Kicsit büdöskés, de finom illatok is jelen vannak. A rajnais jegyek is. 8p. 2500 Ft.
Ági
Savanykás illat. Kellemes, nem túl karakteres íz. Határozottan kellemes. 8p. Becsült ár: 1800 Ft. Amit adnék érte: 1700 Ft.
Péter
Elsőre ázott avar illat. Kerek bor, de semmi extra. Fajtajelleg. 80 perc múlva gyengébb 6p. 2000 Ft.
Valuka
Nekem valahogy tiszta ez az illat, virágos, kedves, no mindegy. Kissé fáradt, de nem zavaróan. Ízben is ez a vonal folytatódik, tetszetős, parolázós ez. Egyszerűen jól és könnyen iható, nem egy komplexitás bajnok. Tökéletes parolázós bor. 8p. 1500 Ft.
Zsófi
Ázott kutya szagú. Lágy savak, kellemes társasági ital 7p. 2000 Ft.

3. Bősz Adrián Rajnai 2008 ~2500 Ft. valami szakbolt
Adrikó + Stáczi
Nagyon savas. 7p. 2000 Ft.
Ági
Aranysárga szín. Száraz, kissé kesernyés, savas. 4p. Becsült ár: 1200 Ft. Amit adnék érte: 600 Ft.
Péter
Más vonal. Tutti-frutti, rengeteg sav. Romlott? 3p. 1000 Ft.
Valuka
Semmilyen illat. Talán egy kevés tavaszi virág. Erős savak, szerintem hibás tétel 0p. 1500 Ft.
Zsófi
Gyümölcsös illat, íz. De összeségben jellgtelen. Enyhén keserű íz, nagyon savas. Gábor szerint rossz.

4. Villa Tolnay Rajnai 2008 ~1500 Ft. valami szakbolt
Adrikó + Stáczi
Adri: Illat: gyümölcsös, finom. Íz: hát van valami utóíz, ami meglehetősen furcsa, nem tudom mihez hasonlítani. Stáczi: Határozottan kellemes illat. Az íz csalódás.. Jól indul, de utána a kesernyés íz dominál. De azért rendben van. Kiegyensúlyozott savak. 7p. 2500 Ft.
Ági
Kellemes, gazdag illat. Savanykás utóíz, hosszú lecsengés. 6p. Becsült ár: 1800 Ft. Amit adnék érte: 1200 Ft.
Péter
Nem meggyőző. 2p. 600 Ft.
Valuka
Visszafogott illat, citrusokkal, kevés mangó. Kis kellemes, mint Vera. Faragatlanabb savak. Hosszú utóíz lime-al, kesernyével. Enyhén alkoholhangsúlyos. 6p. 1200 Ft.
Zsófi
Kellemes illatú, furcsa utóíz. Savanykás, talán fröccsnek? Ígéretesen indul, de megtörik a bor lendülete. 4p. 1000 Ft.

5. Bott Frigyes Rajnai 2009 ~3000 Ft. Bortársaság
Adrikó + Stáczi
Stáczi: Illata megnyerően gyümölcsös, érett. Kerek íz, kicsit sok a sav, de igazából finom. Kéne. A kesernyé utóíz itt is jelen van. 9p. 2000 Ft.
Ági
Világosabb szín. Éles, savas íz. Színes, hosszú utóíz. Összeségében kellemes. 8p. Becsült ár: 2500 Ft. Amit adnék érte: 1800 Ft.
Péter
Fajtajelleges, kerek savak. Az est legmeggyőzőbb bora. 7p. 2500 Ft.
Valuka
Trópusi gyümis, intenzívebb illat. Erős savak, de jól kompenzálja egy kevés maradékcukor. Diófa, kockás abrosz hiányzik. Kemény bor ez, mégis jól iható. Meg könnyen. Passzentos. Frissít ebben a 40 fokban. Jó. Na. 8p. 2000 Ft.
Zsófi
Eső áztatta mező illat, kerek íz, de túl sok sav, a végén maradékcukor. 8p. 3000 Ft.

Konklúzió van: amit jónak gondol az ember, az nem biztos, hogy az is. Sokat kell inni, hogy megtaláljuk a jót, de hát ezt eddig is tudtuk, meg hát így is csináltuk. És a legfontosabb: ezt a kóstolási pálmát nálam ugyanúgy egy határontúli pince szerezte meg, mint az etyekit. Hogy ennyire jó borokat szűrnek odaát, az nagyon örömteli, de a másik oldalról egy kissé szomorú is vagyok, jó lenne itthonról is hasonlókat találni, bármelyik palack felé tart is soha nem fáradó, fogyasztói karom.

-v-

innen - onnan
 
Szeptember közepétől forgalomba kerültek a szekszárdi palackokba letöltött tételek, így közelről is megcsodálhatjuk az egységes üveget, amelybe kizárólag kadarka, kékfrankos és bikavér kerülhetett.
Szélesíti képzési palettáját a Debreceni Egyetem.
Jó minőségű a termés, de az egyszerűbb borok nagy része Olaszországból jön majd - mondta a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára a 180 percben.
Csaknem kétszáz pincészet borait kóstolhatják meg a látogatók szerdától vasárnapig, a rendezvény középpontjában idén a fiatal borászgeneráció áll.