25
dec
2006 Chardonnay
Fekete Béla  |  Somló

Az emberi természet igenis képes csodákra, például az önfegyelem néha határozottan csúszós talaján. A palack még a somlói túránkon került hozzám ( azért ott a fent említett tulajdonságunkat pár órára elhanyagoltuk ), mivel késve érkező barátaink sajnos nem értek oda a Fekete Pincészetnél tartott első etapra, ezért gondoltunk arra, hogy vigyünk nekik egy üveggel és majd valamikor megkóstoltatjuk velük. A bor több társával együtt túlélte a hátizsákban eltöltött néhol elég rázós estét és azóta pihent a spájzban, ahol nekem minden ajtónyitásnál meg kellett küzdenem a démonaimmal, hogy ne szabadítsam fel a benne lakó Nagy Somlai Dzsinnt. Akkor azért választottam a Chardonnay-t, mivel ez a fajta Somlón annyi pluszt kap az ottani mikroklímától, talajtól, Béla bácsi kezétől, ami annyira egyedivé teszi ezt a bort, hogy ilyet máshol nem lehet készíteni szerintem. Teljesen más karakter lesz belőle, mint bármilyik Chardonnay az országból, nem lehet kijelenteni, hogy rosszabb vagy jobb, egész egyszerűen más. A pohárban mély aranysárga, a magas beltartalom már a falon is festegeti gótikus templomablakait szépen megfontolt olajos mozdulatokkal. Közepesen intenzív illatában mazsola, diólikőr, kevés terpentin, egy nagy marék somlói bazalt, leheletnyi pörkölt mandula, cseppnyi méz. Ízében határozottabb karakter, mint Bismarck, le sem tagadhatná születésének helyét. A korty az illattal teljesen szembefordulva csontszáraz, ásványosan sós, savai nagyon erőteljesek, emellett viszont elegáns és magával ragadóan lendületes. És elég hosszú ahhoz, hogy a végén lehessen érezni egy kevés fehérhúsú gyümölcsöt, mogyorót. Szeretem ezt a Chardonnay-t, számomra azóta kedves bor, mióta először kóstoltuk Etyeken és a többiek arcán sem tudtam felfedezni egy csipetnyi elégedetlenséget sem.            

Belefér
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
még több Somló
Inhauser István Pincészete
Tornai Pincészet
Kreinbacher Birtok
Szent Márton Pince
 
innen - onnan
 
Szeptember közepétől forgalomba kerültek a szekszárdi palackokba letöltött tételek, így közelről is megcsodálhatjuk az egységes üveget, amelybe kizárólag kadarka, kékfrankos és bikavér kerülhetett.
Szélesíti képzési palettáját a Debreceni Egyetem.
Jó minőségű a termés, de az egyszerűbb borok nagy része Olaszországból jön majd - mondta a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára a 180 percben.
Csaknem kétszáz pincészet borait kóstolhatják meg a látogatók szerdától vasárnapig, a rendezvény középpontjában idén a fiatal borászgeneráció áll.