28
már
2006 Kadarka
Mészáros Pál  |  Szekszárd

Öröm volt a találka ezzel a Kadarkával, mert ebből a fajtából eddig csak ritkán sikerült jót kicsípni. Ez a palack pedig most különösen nehéz terepre tévedt, mert egy olyan társaságba vittem magammal,  akik még csak nem is borkedvelők. Ezt persze én nem tudtam, mert ha tudtam volna, valami "beetetős" bort viszek. Az első áldozat mondta, hogy sörkedvelő, a második hatputtonyos tokaji aszúról álmodott, a harmadik már csak bizalmatlanul nézte a dőlésben lévő üveget. "Kellemes, lágy, fűszeres!" - Mondta egyből a sörös kolléga, miközben rámeredt a tévére, ahol az állandóan fikázó Doktor House éppen egy szikével szeletelgetett egy embert. Gyakorlatilag a lényeget meg is tudtuk így a borról, melynek zamataiban nagyon jó arányokkal keveredik a vadmeggy, az őrölt fűszerek,(pirospaprika, fekete bors) és  friss fűszernövények egyaránt. Élénk, finom savak jellemzik továbbá, az íze hosszú. Érdekesen teszi próbára az ízlelést, mert nem lehet azt mondani, hogy testes, ám az egész szájat kitöltve, gyengéden terül el, ott ahol kell.

Nem ccsó, de nem drága
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
még több Szekszárd
Takler Pincészet
Szekszárd Présház Kft.
Bodri Pincészet
Szent Gaál Kastély
 
innen - onnan
 
Szeptember közepétől forgalomba kerültek a szekszárdi palackokba letöltött tételek, így közelről is megcsodálhatjuk az egységes üveget, amelybe kizárólag kadarka, kékfrankos és bikavér kerülhetett.
Szélesíti képzési palettáját a Debreceni Egyetem.
Jó minőségű a termés, de az egyszerűbb borok nagy része Olaszországból jön majd - mondta a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára a 180 percben.
Csaknem kétszáz pincészet borait kóstolhatják meg a látogatók szerdától vasárnapig, a rendezvény középpontjában idén a fiatal borászgeneráció áll.