10
jún
A leányka, az olasz, a vérbika és a többiek
Orsolya Pince és Gál Lajos Pincészete

Talán nincs még egy olyan univerzális és unisex borvidék, mint Eger. Ez végül is a magyar bor-bőségtál, vagy, hogy az amerikanizálódott, vadkapitalista óvodások is értsék: a magyar „borbigmac”. Itt van minden egy helyen! Gyulabának úgy fordítanám le, hogy fehér, rozé, siller meg vörös és ezekből is nagyon sokféle. Érzékenyebb lelkű borbúvároknak pedig imigyen fejteném ki: alkalmas könnyű és nehéz embereknek, útkeresőknek, megállapodottaknak, felfedező kedvűeknek, kalandvágyóknak, vagy biztosra menőknek és lecsillapodottaknak egyaránt.
Mi meg úgy gondoltuk, hogy ha már ilyen sokfélék vagyunk, és az egri szőlők levét egyébként is nagyon szeretjük és gyakorta szürcsöljük, akkor ott a helyünk: május első napjaiban Egerben jártunk.

 

Egyedül azt sajnálom, hogy már egy hónap eltelt azóta, hogy megjöttünk Egerből, én meg csak most faragom viszonylagos egységbe az élményeket. Persze itt vannak a jegyzetek, a másnap, meg harmadnap lejegyzettek, a félig megmaradt emlékek, sőt még, illatokra és ízekre is vissza tudok emlékezni, mert jó illatok és ízek voltak ezek, sőt ezek leginkább zamatok voltak, mert ez a kifejezőbb, jobb is ide.
Nem volt időm megírni ezt a kis szösszenetet sokáig. Ócska közhelynek tűnik, de tényleg igaz. Az ember ugye a családdal törődik elsőként, de rögtön utána ott kúszik a kis görcsös kacsával mutogató szőlőm és én még jobban rácsavarodva a témakörre,- aminek úgy tűnik sosem lesz vége - azon kapom magamat, hogy már két birtokot művelek magam is, nem pedig egyet. Mérgelődöm az időjárással, hogy nem lehet permetezni, mert egyszer fúj, egyszer esik, melegben meg a réz perzsel, és a kapa is feltörte már a mancsomat.
Múltkor meg egy új háti permetezőt szereztem, (itt a déli végeken úgy is mondjuk: zsinnyegtettem) és ez az a magyar gép, nagy vegyépszeres felirattal meg halálfejes emblémával. Ez nyilván valami extra volt rajta anno, mert hát sokéves. Tudjátok ez olyan sárga-piros színű doboz, és jó lehet vele biciklizni is, persze csak ha út közben nem akad ki alul a vállpánt. Kicseréltem benne mindent, mert múltkor a gatyámat vizezte össze, de most új a tömítés, a dugattyú, és hát tényleg ez a legjobb pumpás gép a világon! Olajozni is kell, mert különben nyikorog, meg azért nem szabad ütni-vágni, mert akkor megsértődik és vagy eldugul, beragad, vagy megeszi a tömítést és összevizezi a gatyádat, mint nekem. Bár a kedvencem benne az a sok csapszeges rögzítés a karon, az egyikkel múltkor majdnem átszúrtam az ujjam, mert túl gyorsan akartam a helyére biggyeszteni.

Na, eddig a kifogás, röviden ennyit az elmúlt egy hónapról, monológ: szünet. Vissza Egerbe:

Május elsején, délben érkeztünk meg Egerbe. Szállásfoglalás, lepakolás, stb. Ezen a napon az Orsolya Pincébe jelentkeztünk be. Hogy miért pont oda? Nem is tudom. Ittuk néhány borukat, ezek tetszettek, meg aztán szimpatikus volt, amiket hallottunk róluk és nagyon szeretjük a címkéiket is. (A címke-tesztünk győztesei is voltak, úgy emlékszem.) Ez így együtt már elég érv volt, mondjuk úgy, hogy bejött a filozófiájuk. Egerben pincészetet választani azért nem könnyű feladat, merthogy Egerben hűdenagyonsok jó pince van! Választani nehéz. Mert ennek a fehérborát akarod, annak meg a vörösét, mert az egyiket már ittad, a másikat meg ki akarod próbálni. Még egy fontos szempontunk volt: kisebb pincészethez/pincészetekhez menjünk! Azt direkt nem mondom, hogy kézműves pincéhez, mert azért jól tudjuk, hogy egy bizonyos hektárszám fölött az már nem annyira kézműves, legalábbis az én kézműves-fogalmam szerint nem. A Béla bácsi a hatszáz tőkével az kézműves, a japán traktor motorja az meg finoman jár.


Szóval sok a földi jó Egerben, de ész nélkül azért itt sem érdemes rászabadítani magadat a sok-sok hektoliterre, mert sajnos Egerben sem minden arany, ami fénylik. Sokan bebújva a történelmi igazságok, a hadvezérek, a törökütlegelések, a vérbikák meg a riolittufák nehezen kikapart gödröcskéibe, az ilyen témákra irányuló szövegelést használják fel hivatkozásnak, meg utolsó mentsvárnak, miközben borzadályos pancsleveket hegesztenek. De hát van ilyen szitu Villányban is, Badacsonyban is, meg máshol is, talán mindenhol.

Ha az ember már egy icipicit különbséget tud tenni a jó meg a nem jó között, a legjobb ha nem az utcán hömpölygős borozást választja, azaz nem vendéglátóipari egységet, vagy borgyárat, hanem pincét látogat.

Miután tettünk egy alapos sétát Eger belvárosában, bemelegítésként szűrtünk egy kis olaszrizlinget és rosét. Aztán hallgattuk a hegedűt, nézegettük a Dobó tér környékén nyugisan csücsülő, iszogató embereket, és elindultunk a buszpályaudvarra, a csapat másik fele meg kocsiba huppant, hogy Ostorosra vegyük az irányt, görbesoros élvezetkért például.

Az Orsolya Pincéhez érve Orsolya és Zoltán fogad minket. Orsolya kavargatja a pörit, Zoltán meg pörög és rögtön bele is kezd a pince ismertetésébe, kicsit mániákusan, és ez jó. Úgy érzem, ő is legalább annyira készült a kóstolásra, mint mi, mert majdnem mindent egyszerre akar elmondani. Az ő lényegük számomra, hogy hagyományos, természetes módon, de szigorúan ellenőrzött és hozamkorlátozott szőlőből tudják megmutatni, hogy mit tud a terület és mit tudnak ők, és ami a legfontosabb: az adott szőlőfajta mit tud kezdeni a területtel, vagyis inkább fordítva: a terület a fajtával. A természetesség iránti igény itt jelen esetben nem csak azt jelenti, hogy majdnem minden borika hordóban csücsül. A jó értelemben vett egyszerűség a domináns, ahol nem kell enzimekkel, aktív szenekkel, meg rémes nevű tisztítószerekkel mahinálni, mert a borász készíti a bort, a bor meg önmagát. Azt mondjuk nem tudom, hogy egy ilyen kézimunkás pincénél mi van, ha van valami malőr.
Orsolyáék érdeklődését továbbá, úgy tűnik, hogy egyre inkább az ún. hagyományos magyar fajták kerítették hatalmukba, és jól is van ez így, pláne ha a furmint, a csókaszőlő, vagy akár az ezerjó is lesz olyan jó, mint a mostaniak.

Ja, és, hogy mik voltak a mostaniak?

A nem csekély hosszúságúra nyúlt kóstolósor a leánykákkal indult. Egyszer csak elnyelt minket a tufába vájt, méretes pince, ami két ágból áll, és sok-sok verejték árán nyerte el jelenlegi formáját és méretét. Zoltán elmondása szerint ez a meló maga volt a vég nélküli talicskázás. Nyilván az ügy fitness-értéke sem volt elhanyagolható, még szerencse, hogy valószínűleg volt mit inni.
Nos, a leánykákkal való ismerkedést hordóból kezdtük meg, ezen belül is a 2008-as Hermány leánykával. Érett és arányos anyag, finom savakkal, amelyek elsőre talán gyengébbnek tűnnek a vártnál. Szerintem jobb tartású viszont, mint a következő, a Síkhegy leányka, ami illatos és fajtajelleges, de tán kicsit vérszegényebb tétel. Azért félreértés ne essék, ez is nagyon jó, csak ugye kinek a pap, kinek meg a papné. A 2008-as chardonnay megmutatja, hogy itt is aránybajnokká képes válni, de érdekes, hogy elsőre itt is lágynak tetsző savak köszönnek be. A 2008-as olaszrizling erőteljesen illatos, ami érdekessé teszi, ez talán a jó későn elkövetett szüret és a hozamkurtítás következménye lehet. A savai finoman olvadnak be, a fajtajelleg is előbújik azért, sok benne a virág, de megyünk tovább a 2008-as Viognierhez. Hogy a fajta jól érzi magát itt, az egészen biztos, mert egy nagyon összetett és sokszínű bort kóstolhatunk a személyében, és akárhogy is van, szerintem az eddigiek közül magasan a legjobb savú tétel ez. Érdekes dolog egyébként, hogy az Orsolyáék borai mennyire sokat változnak a palackban. Jó, tudom, hogy minden bor változik, de a korábban és most kóstoltak tekintetében mondom, hogy olyan borok ezek is, amiknek a palackérlelés nem pusztán jót tesz, hanem attól teljesednek ki, válnak egésszé.
A 2008-as kékfrankos roséval folytatjuk, ami friss, finom, ropogós, lehet tőle viccet mesélni, meg finoman imbolyogni a napon.
Megyünk tovább a palackos örömködés irányába, két olaszrizling érkezik 2007-ből, a Tag Dűlőből, az egyik kishúg a másik meg a brutális bátyó. És valóban, a palackból kikandikáló olaszok nagyon jól magukra találtak, főleg a komolyabbik, vagyis ez esetben brutál bátyó (nem ez a neve, csak én neveztem így) fogad nem mindennapi arányokkal. Olyan anyag, ami romantikusan lucskos (ha van egyáltalán ilyen) és érett. A 2007-es Görbesoros Chardonnay sem a megszokott, nem kell benne találkozni közhelyes újvilági reflexekkel, a hordós érlelés ebben is – akárcsak az olaszoknál is – jól besimult a képbe, a fa kevéssé van elől.
Átváltunk a vörösökre, jön a 2006-os kékfrankos és a pörkölthöz is nagyon passzol. A jó arányai és a fűszeres felütés miatt tetszik, egyébként nem oly vastag anyag, szerencsére, mert ez a maskara jó így. A 2007-es pinot noir – ra még ráfér az idő, amúgy nem szeretem a sűrűbb pinot-okat, de ez lehetne tán egy kicsit mélyebb, mert így, most nem annyira sokatmondó, mint az eddigi borok. Tudom, Burgundia, meg a pinot az egy külön világ, de szerintem ez a fajta itt és most még nem játszotta ki az aduászt. .
Viszont a 2007-es zweigelt, na hát az rögtön a kedvenc zweigeltemmé is emelkedett, pláne, hogy eddig nem is volt ilyen. Aki a fajtát csak valami kékfrankos kistestvérnek gondolja, az jöjjön el ide, s egyből megváltozik a véleménye. Szokatlanul összetett és combos anyag, csodaszép tanninokkal.
Aztán megyünk tovább, itt van még két merlot, az egyik 2006-ból, a másik 2007-ből. Nem is szövegelek róluk feleslegesen, mert én nagyjából ilyennek képzelek el egy merlot-t, de érdekes, hogy a ’07-es jobban tetszik. Azért azt tényleg fontos kiemelni, hogy a boroknak egyáltalán nincs „megcsinált” érzete, ezek nem lettek beállítva, hanem ilyenek lettek, és ez bizony nem mindegy. A kóstoló végéhez közeledve még egy 2007-es cabernet franc érkezett, ami jól mutatta, hogy itt is vígan beérik, meg azt is jól mutatta, hogy összetett és kifinomult. Aztán egy 2007-es syrah következett, és ez lett a befutó, mert a lekvárba oltott keleti fűszer a gyengéim közé tartozik, azt hiszem.


A hosszúra nyúlt kóstoló, a tartalmas pörkölt és a jó hangulatú beszélgetés után taxit rendeltünk.
A visszaúton a taxis nehezen fogadta, ahogy kicsi Valu háromszor-négyszer kocogtatta neki újonnan szerzett borospalackjait a bal hátsó üvegnek, majd azt is megtudtuk, hogy kicsi Valu mit mond, ha felhúzza őt Paul: „Fuck You Tina Turner”! – hallatszott a már reszelős, fenyegető hang. Ám, hogy miért pont ez a mondat, azóta sem tudjuk, bár kétség kívül pokolian kemény duma.

Egy kissé mindannyian elfáradtunk, de az este Eger belvárosában folytatódott, ahol rá kellett döbbenünk, hogy marketing vonalon még itt is van bőven mit csiszolni. Az egri székesgyház előtt éppen egy boros fesztviválnak is álcázott valami zajlott, de összesen 4-5 nyitva levő pincészettel. Egy falusi fesztviválon belefér ez a mennyiség, na de Egerben?

Aztán meg kellett állapítanaunk, hogy ha az ember szórakozni indul itt, egyrészt tíz óra után szinte kutatni kell a normálisabb helyeket, másrészt rendes bort itt sem igen mérnek, ellenben a kajli bikavér, meg a félédes rosé az van dögivel.

A probléma ezzel a korántsem igaz látszattal az, hogy a jóknak ez cseppet sem jó.

Van szerencsére pozitív ellenpélda is, mert a Dobó térhez közel az egyik kis utcában (a neve sajnos most nem jut eszembe) egy nagyon hangulatos és nívós borszakboltban döntheti el az ember, kóstolás után, hogy éppen mire van szüksége. Ilyenből kéne több, sok.

Másnap a délelőttöt felhasználtuk egy kis kultúra-csepetgetésre – mert hát inni sem kell, lehet mindig – és megnéztük Eger belvárosának nevezetességeit, majd babakocsistul, mindenestül tettünk egy jó nagy sétát a várban.

A délután hamar eljött, mi pedig egyre kíváncsibbá váltunk, ugyanis Gál Lajoshoz indultunk. Arra, hogy miért pont ő, a magyarázat egyszerű: elsődlegesen az olaszrizlingek miatt mentünk.

Gál Lajos a házikójában fogadott minket, a háza alatti pincében. Korábban ez a kis pince hordós érlelőnek készült, mára palackérlelővé lett. Középen egy jó nagy asztal, körbe-körbe meg palackok, különböző évjáratokkal. Jó kis hely, nyilván kell hozzá némi önkontroll a családtagoknak, meg a közeli rokonoknak, hogy azért mégse mindig ott kössenek ki.

Itt egy nagyon finom hidegtállal szembesültünk, telepakolva házi finomságokkal, ezek közül is a szalonna kiütéssel nyert.

Gál Lajos korábban az egri Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet igazgatójaként működött. 1999-ben jelent meg önállóan boraival, szőlői a legkiválóbb dűlőkben éldegélnek, innen Gál Lajos komoly, dűlőszelektált tételeket készít és rá mindenképpen elmondhatjuk, hogy nem csak tanítja/tanította, hanem tudja is a szakmát.

A borkészítésében mégsem uralkodik el a technológia, szinte mindegyik tétel lát fahordót, még a bianca is részben.

Sajnos a biancát helyben nem kóstoltuk, mert az összes palack külföldre utazik majd, azért egy palackkal mégiscsak sikerült elkunyerálnom.
Érdekes, jó kis bor volt, mondhatni még tartalmas is, kedvesen vadvirágos illatú. A címkéje ennek a bornak nagyon szép, mert Gál Lajos, a fajta híres nemesítőjének, Dr. Csizmazia Darab Józsefnek a feleségét, Blankát jelenítette meg a palackon, fénykép formájában.

Az öreg, egykor Egerben dolgozó szőlőnemesítő mester több olyan fajtát is hozott létre a Bianca mellett, (pl. Zalagyöngye, Néró, Medina, stb) amelyek nemzetközi szinten is komoly karriert futottak be, köszönhetően elsősorban annak, hogy hozamkorlátozás mellett ezekből a fajtákból is jó, néha kiváló borok készíthetők, viszont rezisztenciájuk, gombabetegségekkel szembeni ellenállóságuk tekintetében szinte verhetetlenek.

Nos, a helyben tartandó kóstoló olaszrizlinggel indult, a 2007-es, egerszóláti, alap olasszal, ami amúgy ezer Forintba kerül összesen, de ennél azért többet tud. Az olaszrizling könnyedebb megfogalmazása, de abszolút fajtajelleges, talán egy kicsit a fa tűnik benne soknak a szerkezetéhez mérten.
A 2007-es szó-lá-ti-nál már nagyon örülünk, mert ez a bor nekem olyan, hogy ha valahol van egy olaszrizling az ideák barlangjában, akkor én azt úgy képzelem, hogy ilyesmi lehet. Összetett, letisztult, annyira passzentos savakkal, hogy hű.
Aztán az ideák barlangjában lehet még szerintem egy másik minta is, ez pedig a 2007-es tagi olasz, ami számomra valami csúcs, nagyon részletgazdag, mély bor.
Gál Lajos közben minden borhoz hozzáfűzi, amit érdemes tudni róla és nem vagyunk meglepve azon, hogy az olaszrizling a kedvence. Ismeri a fajtát és érti kívülről, belülről.
Aztán jött egy 2008-as siller, Kékfrankos, Cabernet sauvignon, Kadarka és Menoire hazásítása. Élénk savak, kibuggyanó gyümik, de szerintem még palackban a helye.
A 2007-es Eszter bora muskotály és olaszrizling egymásra találása, a leányról elnevezvén. Könnyű, muskotályos, intenzív illatokkal, ehhez egy kicsit matt ízzel. Nem csak Esztereknek!
A 2007-es „sima bika” egy jó arányú, gyengébb tannin-érzetű bor, számomra leginkább étel mellé való és hát fényévekre van a 2006-os Superior bikától, ami viszont az egyik legjobb bikavér, amit valaha ittam. Nagyon komplex, hosszú, sok gyümölccsel, csokoládéval, mindennel. Semmi sem hiányzik belőle.
A 2006-os pinot elegáns, tartalmas, pinot-ra nevelő hatású bor, alig győzzük kapkodni az érett meggyeket. Beszállt a kedvenc pinot-ok sorába.
A 2006-os András bora az egyik fiú nevét viszi, Merlot, Cabernet Sauvignon és Turán házasítása. Nagy testű, összeérett anyag, érzek az illatában egy kis muskátlit, ez talán a Turán lehet?
Ezen a ponton úgy döntöttünk, hogy a 2007-es Tóbércet még meg kell kóstolnunk. Sajnálom, hogy nem a többi olasz közé tettük be, de így jött és jó értelemben véve pofán vágott minket. Nem lóg ki a magas alkohol, nagyon erőteljes, finom glicerinédességgel a végén, rengeteg tartalommal.
A kóstoló utolsó állomása a 2002-es, aszús kékmedoc volt. És, hát ez sem fukarkodott a jóval, bennem majdnem egy portóit idézett fel, sok aszalt gyümölccsel és egy kis sherry-vel, csak ugye ebbe semmi belepiszka nem történt, ez így sikerült.

Szépen felengedtünk a kóstolás végére, de szemmel láthatóan Gál Lajos is egyre jobb hangulatba került. Bárcsak gyakrabban hallhatnánk őt beszélni a szőlészetről-borászatról. Egy élmény volt. Köszönjük!


Az este újfent nem ért véget ezen a ponton, visszamentünk a székesegyház előtti térre és kerestünk ott még Gál Lajos borokat.
Aztán ezt az éjszakát már rövidebbre faragtuk, mert másnap haza is kellett érni.

By Zolikém

galé‚ria‚
Masszívan induló nyalókázás
innen - onnan
 
Szeptember közepétől forgalomba kerültek a szekszárdi palackokba letöltött tételek, így közelről is megcsodálhatjuk az egységes üveget, amelybe kizárólag kadarka, kékfrankos és bikavér kerülhetett.
Szélesíti képzési palettáját a Debreceni Egyetem.
Jó minőségű a termés, de az egyszerűbb borok nagy része Olaszországból jön majd - mondta a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára a 180 percben.
Csaknem kétszáz pincészet borait kóstolhatják meg a látogatók szerdától vasárnapig, a rendezvény középpontjában idén a fiatal borászgeneráció áll.